2017.04.23-án véget ért a Tanya-Suli, ahol öt vasárnapot át védenceink kutyaiskolai foglalkozásokon vehettek részt. Alapvezényszavakat tanultak, idegen tereptárgyakkal ismerkedtek és akadálypályán gyakoroltak. Az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk, hol hét ágra sütött a nap, hol beborult, hol pedig csepergni kezdett az eső. De ez senkinek nem szegte kedvét, remek hangulatban telt az óra. Ugyanakkor mindenkiben ott volt az a keserű érzés, hogy sajnos véget értek a foglalkozások. Öröm volt látnunk, hogy ez alatt az öt alkalom alatt milyen jól összecsiszolódtak védenceink és önkénteseik. Rengeteg mindent megtanultak, és az eleinte még ijesztőnek tűnő feladatokat is sikerült teljesíteniük. Néhányan már az iskola közben gazdisodtak, van, aki már gazdijelöltes, de reméljük, hogy a még gazdikereső védenceinknek is meghozza az áhított álomcsaládot az, hogy alapvető készségeket sajátítottak el.
Nem lehetünk elég hálásak azoknak az önkénteseknek, akik szabadidejüket védenceinkre áldozták és részt vettek velük a foglalkozásokon! Köszönetképpen oklevéllel és Egyesületünk támogatói pólójával ajándékoztuk meg őket. Ismét köszönettel tartozunk a Kutyatrening.hu trénerének, Szabinának a kutyaiskolai foglalkozások levezetéséért! Jánosnak hálásan köszönjük a csodaszép képeket, még több fotót a Kutyafotók oldalon találtok!