Bemutatkozás

A Futrinka Egyesület 2006-ban alakult állatszerető emberek összefogásával. Sok minden változott azóta, egy valami azonban nem: töretlen lelkesedésünk a bajba jutott, hontalan állatokért és az ő boldogságukért. Négy tevékenységi csoportunk van: az esélytelen keveréket mentő alap tevékenységi csoport, és három fajtamentő csoport, akik a tacskó, a német dog, a vizsla, és ezen fajták típusos keverékeinek mentését tűzték ki célul. Az elmúlt évek során rengeteg szomorú sorsú, sovány, idős, beteg, szocializációra szoruló állat került a gondozásunkba az ország egész területéről. Egyre több kutyáról saját tulajdonosa mond le, de nagy számban kóborolnak az utcán, szomorkodnak gyepmesteri telepeken vagy kérnek segítséget menhelyek. Sajnos sok a segítségre szoruló kutya, és rohamosan emelkedik az idős, 10 év feletti kutyák száma, akikről a gazda betegsége, vagy halála miatt mondanak le az örökösök. A leggyakoribb leadási okok közé tartozik a kertes házból lakásba költözés, családi helyzet, ráébrednek, hogy túl kevés idejük jut a velük való foglalkozásra, problémás viselkedés, gyakori szökések, vagy, hogy anyagilag nem tudják ellátni, az orvosi költségeiket fedezni. Egyesületünk minden tagja önkéntes alapon végzi vállalt feladatait szabadidejében, civil munkájuk, családjuk mellett. Nem rendelkezünk sem autóval, sem irodával, sem technikai felszerelésekkel, önkénteseink otthonukban, saját eszközeiket használják. Saját tulajdonú menhelyünk nincs, így ideiglenes befogadóknál, valamint családi- és kutya panziókban kerülnek elhelyezésre védenceink. A gondozásunkba kerülő kutyák nagy része családi környezetben tölti azt az időt, amíg gazdára találnak. Befogadóiknál új dolgokkal találkoznak, bekapcsolódnak a család életébe, megtanulják, hogy kell viselkedni lakásban, mi a póráz és a séta, így sok új információ kerül róluk a birtokunkba. Problémás viselkedés esetén megkezdjük a velük való foglalkozást, amennyiben szükséges tréner segítségét is igénybe vesszük. Igyekszünk minél több információt összegyűjteni róluk, ez a későbbiekben az örökbeadást nagymértékben megkönnyíti. Szocializációjuk mellett átesnek az alapvető orvosi vizsgálatokon, pótoljuk vagy megkezdjük oltási programjukat, chipet kapnak. Átesnek az ivartalanításon és ha az állapotuk igényli a szükséges műtéten. Mivel Egyesületünk az ország egész területéről ment kutyákat, számunkra igen hamar világosság vált a szívférgesség jelenléte, ezért 2014 óta minden védencünk szűrővizsgálaton esik át. Negatív védenceink esetében a prevencióra helyezzük a hangsúlyt, pozitív védenceink esetében megkezdjük a lassabb, de biztonságosabb kezelésüket. Minden védencünket oltva, chippel ellátva, parazita mentesítve, szívféregre szűrten, kizárólag benti tartással és ivartalanítva adjuk örökbe (szívféreg pozitív és kölyök kutyák esetében ivartalanítási kötelezettséggel). Az örökbefogadási szerződésben foglalt feltételek része még a rendszeres állatorvosi felügyelet, az éves emlékeztető oltások beadatása, a jó minőségű élelem, és nem utolsó sorban a rengeteg szeretet és az élethosszig történő gondoskodás, felelősségvállalás. 2018. január 1-től védenceinket egy jelképes, 20.000 Forint adományért cserébe lehet örökbefogadni. Tudásunk és lehetőségeink szerint megteszünk mindent, hogy jobb életet biztosíthassunk számukra. Fajtájuktól, koruktól, esetleges viselkedési vagy egészségügyi problémájuktól függően hosszabb vagy rövidebb időt töltenek a gondozásunkban, de végül mindannyian igényeiknek megfelelően, gondosan kiválasztott és ellenőrzött családokban találják meg végleges otthonaikat.

Gazdira váró kutyák száma

Mentett kutyusok száma

Önkénteseink száma

%

Elkötelezettségünk

Falkánk

Egyesületünket önkéntesek alkotják, akik civil munkájuk, családjuk, saját életük mellett, szabadidejükben végzik önkéntes tevékenységüket.
Kiss Kata
Kiss Kata
Vizsla Fajtamentő csoport Vezető
6 éve futrinkázom, 3 éve vezetem a Vizsla Fajtamentő csoportot. Van egy párom, akivel 8 éve együtt fogadtuk örökbe az első közös kutyánkat. Ezzel elindítva
Kiss Léna
Kiss Léna
Német dog Fajtamentő csoport Vezető
Kiskorom óta rengeteg időt töltöttem kutyák, macskák és lovak között. Az állatszeretet mindig is megvolt, és nagyon nagy volt az öröm, mikor végre saját kutyám
Lengyel Mónika
Lengyel Mónika
Tacskó Fajtamentő csoport Vezető
Lengyel Monika vagyok mindig imádtam az állatokat végül 25 évvel ezelőtt jött el az az idő, hogy saját kutyám is lett végre. Egy nagy vállaltnál
Ferenczi Noémi
Ferenczi Noémi
Kiemelt önkéntesünk
2011-ben találkoztam először a Futrinka Egyesülettel. Két barátom hívott, akik aznap ügyeletet láttak el a kennelsoron, a segítő kéz pedig jól jött nekik a kutyák
Gergely Noémi
Gergely Noémi
Kiemelt önkéntesünk
A Futrinkáról egy női magazin cikkében olvastam először 2011-ben. Mivel mindig is tacsis család voltunk, rögtön megfogott az Egyesület a tacskó mentés miatt. Elkezdtünk kijárni
Szabó Niki
Szabó Niki
Kiemelt önkéntesünk
Mindig is kutyás voltam. Két fajta szerelmese, az egyik a magyar a vizsla, a másik pedig a német dog. 2013-ban kerültem először kapcsolatba a Futrinka Egyesülettel,
Istók Kata
Istók Kata
Kiemelt önkéntesünk
Hirtelen világmegváltó sugallatra 2010 decemberében fogadtam 2 saját vizslám mellé első ideiglenesemet Ajándékot, akit be is buktam 🙂 Hosszabb kihagyás után 2014 óta, állandó ideiglenes
Kiss Fruzsina
Kiss Fruzsina
Kiemelt önkéntesünk
Amióta az eszemet tudom kutyák vettek körül, mindig is érdekelt a velük való kapcsolat. Az első kutyámat 2012 elején fogadtam örökbe egy kis tacskó keveréket,
Klára
Klára
Kiemelt önkéntesünk
2011-ben jelentkeztem ideiglenes befogadónak az Egyesületnél. Norma kutyám egyedül érezte magát és én meg segíteni szerettem volna. Mindkettőnknek jót tett a döntésem, ő megfiatalodott, én
Duncsák Ági
Duncsák Ági
Kiemelt önkéntesünk
2006 óta vagyok a Futrinka Egyesület tagja. Elsősorban adminisztrációs háttérmunkákkal segítem a csapat munkáját, illetve én képviselem az Egyesületet a havonta megrendezésre kerülő Vizsla Túrákon.

Egyesületünk mérföldkövei

2006-04-11
2006 - Futrinka utca Kutyavédő és Szabadidő Egyesület megalakulása

Az Egyesület három fajtamentő csoporttal – magyar vizsla, német dog, tacskó – rendelkezik, illetve egy esélytelen, hátrányos helyzetű keverék és

2007-09-23
Tárnoki kennelsor

A Futrinka Egyesület nem rendelkezik saját telephellyel, ezért bérel Tárnokon kb 25 kutya elhelyezésére kialakított kenneleket.

2016-11-23
Piliscsaba tanya

2016 novemberében egy régi álmunk vált valóra. Piliscsabán sikerült egy lovardában bérelnünk egy istállót, ahol védenceink jobb körülmények között zárt

2018-05-10
Tanya projekt szomorú vége

Sajnos 2018-ban egy ádáz gyülőletharc miatt elhagyni kényszerültünk a piliscsabai tanyát. Jelenleg kutyáink családi panziókban és ideiglenes befogadóknál laknak.