Az új évbe még alil-alig belerázódva máris egy nagyon kemény heten vagyunk túl.
Alaptevékenységi csoportunk a héten nagyon aktív hetet tudhatott maga mögött. Szép számban gazdisodtak, és többen is érkeztek hozzánk
Fagyöngy volt a hét első gazdisodója.
Majd ivartalanítását követően Grincs költözött gazdához.
Hétvégén pedig PiciKeksz kezdte meg gazdis életét.
Drótos Vitéz külföldi partnerszervezetünk, a H4P segítségével elutazott.
Hirtelen egy nap alatt 6 új érkezőnk lett szombaton.
Gesztenyés Tóbiás korábbi tulajdonosától került hozzánk ideiglenes befogadóhoz.
Az edelényi gyepmesteri telepről karácsony derekán öt kutya került a gondozásunkba, közülük négyen alaptevékenységi csoportunkhoz. Önkénteseink ott jártuk alkalmával megláttak egy magas vemhes mamát és a gondolat azóta sem hagyta őket nyugodni, szerettek volna segíteni rajta. Időközben a mama világra hozta babáit, önkénteseink pedig elkezdtek szervezkedni, nagy munkába kezdtek, hogy kialakítsák a helyüket és így hétvégén a gondozásunkba kerülhettek. Az őket megmentő csapattól a keresztségben a mama a Gida, a kislány a Gubanc, a fiúcska pedig a Gubacs nevet kapta.
Exel egykori kenneltársa, Sydney is megérkezett a gondozásunkba a karcagi menhelyről.
Mylo a battonyai gyepmesteri telepről került a gondozásunkba. Története kicsit sem szokványos: volt tulajdonosa felakasztotta. Az volt a szerencséje, hogy meglátták a vergődő kutyát és azonnal hívták a rendőrséget. Mylo felakasztásáért 1,5 év felfüggesztettet kapott.
Vizsla fajtamentő csoportunk is egy aktív hetet tudhat maga mögött, voltak orvosi körök, gazdisodók és érkezők is szép számban.
Zorak korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba.
Szatmári Vilmához vidéki állatvédők kérték a segítségünket és felhívásunkra korábbi örökbefogadónk, Pizsi/ ex-Byron gazdija jelentkezett ideiglenes befogadónak. A két kutya szuper jól kijön, nem csoda hát, hogy végleg családjuk tagjaként szerették volna tudni. Vilma hivatalosan is gazdis kutya lett, aláírtuk az örökbefogadási szerződést.
Soma papa idős gazdája elhunyt, szegény kisöreg pedig 11 évesen elárvult.
Aya és Csokis Süti rutin szívféreg tesztje negatív lett, így mindketten átestek az ivartalanításon.
Mangának pedig ismétlő vérteszt készült, hogy lássuk javultak e az eredményei.
RiziBiziLizi korábbi tulajdonosaitól került hozzánk, gondozásunkba kerülésének oka az volt, hogy odakap embereknek, harap. A német vizslák következetességet és határozottságot igényelnek, gazdája pedig nagyon megengedő volt vele, ezért RiziBiziLizi szerette a határokat feszegetni.
Bellala a nyíregyházi Állatbarát Alapítványtól került a gondozásunkba. Talált kutyaként került hozzájuk, chip alapján megtalálták eredeti tulajdonosát, aki lemondott róla.
Cash hosszú idő után végre gazdára talált, sok szeretetben és aktív mindennapokban lesz része.
Hétvégén külföldi partnerszervezetünk, a Hands4Paws segítségével többen elindultak új életük felé: Ceglédi Lüszi, Ronja, Ella és a babáival, Lizka és babái közül Január, Március, Április, Május, November.
Tacskó csoportunknál ezekben a hetekben továbbra is csendesen teltek a napok.
Megérkezett Lagarder Battonyáról, nagyon félénk rövid szőrű tacskó keverék fiúcska, aki 1 éves.
Ficak a héten gazdihoz költözött, minden rendben ment az érkezésekor, nagyon várjuk róla a híreket.
Cupk 4 éves fekete-cser fiú gazdától érkezett a gondozásunkba, vele jelenleg tréner foglalkozik, mert sajnos a gazdi fejére nőtt.
Nem egyszerű eset, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy megoldjuk a problémát.