Mi történt a Futrinka Egyesületnél az 52. héten?
Egyesületünk háza táján az év utolsó hete szerencsére nyugodtabban telt, felkészültünk a szilveszterkor sajnos már szokásossá vált elveszett és talált állatok dömpingjére.
Alaptevékenységi csoportunknál a héten Tubifex gazdihoz költözött, már régóta látogatták és nagyon várták az érkezését. Nagyon jó helyre került, hosszú és boldog gazdis éveket kívánunk neki!
Vizsla fajtamentő csoportunknál Ella mama két babája, Ebony és Elsa ideiglenes befogadókhoz költöztek korábbi védencünk és örökbefogadói mellé.
Harcost újra meg kellett operálni, az egyik csontja gyorsabban nő, mint a másik, ezért korrigálni kellett a lábát műtéti úton.
A Tacskó fajtamentés csoportnál a héten szomorú hírrel kell kezdenünk.
Omnia a nagyon idős pici hölgyünk eltávozott a körünkből, csendesen elaludt.
Néhány hónapot töltött a körünkben, de sajnos az állapota már az érkezésekor sem volt túl jó, mindent megpróbáltunk, de nem sikerült javítani rajta.
Reméljük ez alatt a kis idő alatt jól érezte magát a körünkben, és most már régi barátaival futkos boldogan.
Uno az év utolsó napjaiban lett gazdis, nagy örömmel fogadták ezt a szép fiút, reméljük minden rendben lesz vele.
A héten is volt egy érkezőnk Szarvasi Virsli személyében, aki 3 éves fekete-cser fiúcska és gazdára vár.
Sikerekben gazdag békés és boldog új évet kívánunk mindenkinek!