Vizsla fajtamentő csoportunknál Pamacs Petra és Illatos Viola átestek az ivartalanításon. Mindketten készen állnak a gazdisodásra, de a tökéletes családokat még meg kell találnunk számukra.
Egy érkezőnk volt a héten, Bomond korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba.
A héten az utolsó baba, Július is kirepült a gondozásunkból családjához.
Külföldi partnerszervezetünk, a Hands4Paws segítségével Június, Vakkantó, Kalamajka és Bellala utazott el.
Alaptevékenységi csoportunknál a héten egy nem tervezett érkezőnk volt. Pamír idős gazdája elhunyt, kutyája rajta feküdt és hűen őrizte holttestét. Nehéz körülmények között, szegénységben éltek. A hozzátartozók a helyszínre érve hívták az állatorvost, hogy altassa el, ő viszont segítséget kért tőlünk. Megpróbálták pórázra venni, ekkor félelmi agressziót mutatott, sokkol állapotban volt. Végül sikerült boxba tenni és átszállítani hozzánk.
Tacskó fajtamentő csoportunhoz gazdájuk halála miatt érkezett két hosszú szőrű tacskó lány: Dóri 10 éves, Luci pedig 8 éves.
Német dog fajtamentő csoportunknál Lucát a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhelytől vettük át, előtte ők gondozták. Egyelőre kicsit visszahúzódó, de közben óvatosan érdeklődő is, állandóan az ember mellett akar lenni. Kb 4 éves, de csak becsült az életkora.