Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 40. héten?

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 40. héten?
Vizsla csoportunk nagyon eseménydús hetet tudhat maga mögött. Sajnos a hét egy nagyon szomorú hírrel indult.

Brúnót múlt héten egy árokból szedték össze a füzesabonyi állatvédők. Egy nyakörv volt a nyakában karabinerrel, tehát láncon élhetett. Brúnó, így hívták a chipje alapján, ám a regisztrált tulajdonosa gondolkodás nélkül letagadta, hogy neki van kutyája. Az elmúlt napokban Brúnó állapotát próbálták stabilizálni, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyek az élettel összeegyeztethetetlenek voltak. Feltehetően autó üthette el, de a testén több régi seb is volt, ahol már a szövetek elhaltak, régóta kóborolhatott már. A laborja szívféreg pozitív lett, a baleset következtében agyvérzést kapott, sem pisilni, sem a fejét megemelni nem tudta, enni is csak alig-alig volt képes, a medencéje két helyen tört, és a két hátsó lába is eltört. Sajnáljuk, hogy nem tehettünk érte többet, pedig nagyon szerettünk volna.:Hittük, reménykedtünk, de megint csatát vesztettünk mások felelőtlensége miatt.

Kedden késő este újabb segítségkérés érkezett hozzánk, egy fájdalmakkal küszködő vizslához kértek segítséget, de azonnal. Gazdái lemondtak róla, anyagilag nem tudták vállalni a kutya orvosi költségeit. Mi átvettük és legnagyobb megdöbbenésünkre a vizsla lány vajúdott. Azonnal orvoshoz vittük és császármetszéssel 12 vizsla baba született meg. A babák koraszülöttek, de élnek és egészségesek. A mamának fáj a sebe, még nem fogadta el a kölyköket és nincs teje. Sikerült a kis családot elhelyeznünk egyik panziónkba, de erre nem voltunk felkészülve és ez egy újabb, olyan teher, amit nem tudjuk még hogyan fogunk tudni megoldani.

Doggynak, a Vértessomlón talált vizslafiúnak letelt a karanténideje és eredeti tulajdonosa sem jelentkezett érte, ezért panziós befogadónkhoz költözött.
22007452_1677468682263169_2657692145316766785_n.jpg
Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy Sziráknak, a sérülten talált vizsla keverék fiúcskának felső lábszár törése van, melyet azonnal megoperáltak. Sajnos egy erős bélgyulladással is küzdött, ami nagyon legyengítette, de a kórházat elhagyva a legjobb kezekbe került ideiglenes befogadóihoz, újra van étvágya, újra virgonc. Ami miatt nehezebb a ketrec nyugalom, de sokat gyakorolnak, teljesen szobatiszta és mindenkivel kedves.
22405630_1749607968391708_8418580493909956832_n.png
Több védencünk is befogadót váltott. Az abádszalóki babák közül Acro panziós befogadójától ideiglenes befogadóhoz költözött.
a3_001.jpg
Spenót a megtalálása után hosszabb időt kórházban töltött, ám a héten elhagyhatta és befogadóhoz költözött.
22281837_1555610471164803_1075627014111655902_n.jpg
Bármi, Delia és Daikiri panziós befogadót váltott. Bármi hamarosan gazdihoz költözik, de Delia és Daikiri továbbra is keresi végleges családját.

Tolsztoj, a 4 év körüli drótszőrű vizsla a hajdúböszörményi Pacsi Alapítványtól került a gondozásunkba. Aktív és mozgékony, de szelíd és barátságos kutya, aki most kezdi el élni igazán az életét. Panziós befogadójánál lakásban lakik, ismerkedik annak mibenlétével és a számára még ismeretlen dolgokkal.
Letti, a 3-4 év körüli vizsla szuka számára egy vidéki állatmentő kért segítséget, láncon élt tulajdonosainál, nem tudtak vele foglalkozni és nem volt anyagi fedezetük az oltásokra. Mivel nem rendelkezett oltásokkal, így csak ideiglenes befogadó jöhetett szóba, lekerült a láncról és megkezdte új életét. Megtört lélekben és testben a lányka, de befogadója kutyáival, cicákkal és családjával nagyon szépen viselkedik.
22279917_1747787958573709_1748465258999847570_n.jpg
Csipike fogadott babái közül utolsóként Csigusz gazdisodott. Hosszú és boldog gazdis éveket kívánunk neki!

19399563_1560245574014987_3154637852839097020_n.jpg
Alaptevékenységi csoportunk a héten bővelkedett érkezőkben, gazdikeresőink közül pedig többen rendezvényen jártak.

A Futrinka Egyesület és alaptevékenységi csoportunk 11 évvel ezelőtt a keverék kutyák megmentéséért jött létre. Az ország gyepmesteri telepei küzdenek a túlzsúfoltsággal, a vidéki telepek pedig még nehezebb helyzetben vannak, örökbefogadók alig akadnak. A héten ezért a hevesi gyepmesteri telepről 3 kutya került a gondozásunkba.


Lente, a 1,5 év körüli keverék szuka

22281723_1759487384124354_3549040024698804080_n.jpg
Mikos, az 1 év körüli fekete keverék kan
22228670_263276750862088_7934952796387869598_n.jpg
Somocska, a 6 hónap körüli keverék szuka
22255084_263280460861717_5108932142965514620_o.jpg
Tubifex korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba, szökései miatt láncon élt. Különleges kutya, most kezdi el felfedezni a számára eddig ismeretlen világot, kissé néha esetlenül, de nagyon mókásan teszi mindezt.
22291159_263270737529356_9058937972902086289_o.jpg
Drótos Vitéz vizsla keverék társával együtt került a gondozásunkba korábbi tulajdonosaitól. Érkezését követő pár napban csak kuporgott a kennel sarkában, nem is evett, láthatóan nem értette az életében bekövetkezett változást.
22291301_263282760861487_3365766151634726401_o.jpg
Lali nagyon sokáig várt a gondozásunkban, míg eljött érte az igazi. Néhány hete opciós státusszal befogadóhoz költözött, a héten pedig aláírjuk az örökbefogadási szerződést. Lali rossz, mint az ördög, de így is imádják
lali3_005.jpg
Egyesületünk október 7-én meghívást kapott a Premier Outlet születésnapi rendezvényére. Gazdikeresőink közül Ügyes, Lappancs, Pici Keksz, Spenót, Hermina, Maci-Laci, Lobi és Watson vettek részt.

A héten két kutyánk is gazdisodott, ami mindig nagy öröm  a számunkra.
Raduly egy másik volt védencünk, Perec társa lett, az első pillanattól nagy az összhang közöttük, jó őket látni ilyen boldogan.
21615997_10155113845113137_5504340750575382920_n.jpg
Másik gazdisodonk Fűzér volt, aki láncon tengette az életét, ez a ragaszkodó kislány most lakótelepre költözött, ahol máris családtagként éli az életét.
21728525_10155101418363137_484822439070358802_n.jpg
A héten két érkezőnk volt, Lóczi, a fiatal szálkás szőrű tacskó kan és Bekény, a rövid szőrű fekete-cser tacskó keverék fiú, mindketten Karcagról érkeztek.

Leave a reply